A tanú (1969): Betiltott filmek, elveszett tekercsek

A cenzúra a filmgyártás kezdete óta jelen van. Formarendszere, intenzitása a politikai és gazdasági szabadságtól függetlenül máig fennmaradt. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az aktuális társadalmi normák és tabuk megszabják, hogy miről és milyen módon lehet nyíltan beszélni. A film, mint a 20. század egyik leglátványosabb vizuális kifejezőeszköze, pedig gyakran élt a megfelelő hatásvadászat lehetőségével. Ez már a kezdeti időszakban is sokszor érdekeket vagy tabukat sértett (lásd az erőszakos vagy meztelen jelenetek bemutatása). A társadalomfejlődés során a különféle politikai és gazdasági érdekek így viszonylag hamar jelentős befolyást szerezhettek a filmezés minden területén. A betiltott film fogalma a filmtörténetben, különösen a 20. század diktatórikus rendszereiben, legtöbbször azokat az alkotásokat jelöli, amelyeknek a fennálló hatalom megtagadta a nyilvános bemutatását, vagy csak jelentős késéssel, esetleg cenzúrázott formában engedélyezte vetítésüket. A tiltás hátterében gyakran politikai, ideológiai okok álltak, amelyek az aktuális rendszert kritizáló, annak működését leleplező vagy a hivatalos narratívával ellentétes nézőpontot megjelenítő tartalmak ellen irányultak. A magyar filmtörténetben, különösen az 1945 utáni, szocialista-kommunista érában (a Rákosi- és Kádár-korszakban) a betiltott filmek két fő típusa különíthető el. Az első kategóriába a betiltott, elkészült filmek tartoznak. Ezek olyan alkotások, amelyeket a forgatókönyv elfogadása után, a tényleges gyártás befejezését követően a hatalom nem engedélyezett bemutatni. Ezeket évekre, sőt évtizedekre (esetenként a rendszerváltásig) „dobozba zárták”. A másik típusba az el sem készült, már a forgatókönyv fázisában visszautasított filmek tartoznak. A legkeményebb cenzúra idején (főleg az ’50-es években) sok problémásnak ítélt alkotás már a forgatókönyv stádiumában elutasításra került, így meg sem valósulhatott. Ez a jelenség a „precenzúra” egyik formája, ami a betiltott filmek számát statisztikailag csökkenti az elkészült, de dobozolt filmekhez képest. A magyar betiltott filmek többsége a politikai cenzúra áldozata volt, itt ritkábban tiltottak be filmeket szexuális tartalom, erőszak vagy erkölcsi okok miatt, mint a nyugati országokban. A tiltás célja az volt, hogy a film ne „zavarja meg” a nézők gondolkodását, ne bírálja a Rákosi- vagy Kádár-rendszer társadalmi, gazdasági vagy politikai valóságát. A következő tanulmányban talán a legismertebb betiltott magyar filmalkotáson keresztül vesszük górcső alá a cenzúra itthoni jellegzetességeit.

Kulcsszavak: „három T”, betiltott film, cenzúra, diktatúra, ideológia, Kádár-korszak, kommunizmus, kritika, Rákosi-rendszer, szocializmus, tiltott, tűrt, támogatott