Szigorúan ellenőrzött „know-how”: Tesco: szemelvények egy szocialista műszaki-tudományos cég történetéből, 1962 és 1990 között

Szerzők

István Végső
Magyar Nemzeti Levéltár Gazdasági Levéltári Osztálya

Tartalom

A KGST 1949-ben Szófiában tartott ülésén hozott határozatot kétoldalú műszaki- tudományos együttműködési egyezmények megkötéséről. Megindultak a kétoldalú szerződéskötések, amelyek végül a vasfüggönyön kívüli országokkal is megkötésre kerültek. Gazdasági bizottsági határozat alapján 1962-ben kezdte meg működését a Tesco Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda (Technical and Scientific Cooperation). Jellemzően a harmadik világ és a KGST országait célozták meg, de próbáltak a nyugati országokkal is jó viszonyt ápolni. Egyfajta munkaerő-, szakember-közvetítés zajlott. Magyarországra is érkeztek szakemberek és tanulni vágyó egyetemisták rajtuk keresztül. Áttekintést kapunk az amúgy nagyon komoly szakmai munkát végző külkereskedelmi cégről. Az 1980-as évektől egyre inkább csak afrikai és főként európai partnerei maradtak a cégnek. Akkor már a többség leginkább az NSZK-ba szeretett volna kijutni, jobb bérezés reményében.

Kulcsszavak: külkereskedelem, titkosszolgálat, know-how, harmadik világ, műszaki-tudományos

Információk a szerzőről

István Végső, Magyar Nemzeti Levéltár Gazdasági Levéltári Osztálya

VÉGSŐ ISTVÁN történész, segédlevéltáros. A Magyar Nemzeti Levéltár Gazdasági Levéltári Osztályának munkatársa. Kutatási területei a holokausztkutatás, az 1956-os helytörténeti, hadtörténeti események feltárása. 21 könyv szerzője, társszerzője ezekben a témákban. Jelenleg főként gazdaságtörténeti és helytörténeti események kapcsán folytat kutatásokat.

Letöltések

Oldalak

395-428

Közzétett

április 15, 2026 — Frissítve ekkor: április 15, 2026

Hogyan kell idézni

Szigorúan ellenőrzött „know-how”: Tesco: szemelvények egy szocialista műszaki-tudományos cég történetéből, 1962 és 1990 között. (2026). In Századvég Riport 2026 (pp. 395-428). Századvég Kiadó. https://doi.org/10.65295/riport2026.17